Mostani adásunkat ismét a megszokott stúdiókörnyezetben rögzítettük, a téma és annak kapcsán érkező vendégeinknek köszönhetően mégsem nevezhetjük szokványosnak a Bosch Magyarország Podcast 19. adását sem. A robotika önmagában is egy izgalmas téma, azonban nem túl gyakori, hogy egy robotot a stúdióba tudnak szállítani. Pedig most pontosan ez történt, annyi turpissággal, hogy részben kellett csak szállítani, mert részben a saját lábain sétált be. Rendhagyó robotadás: kutya a stúdióban, kérdések az éterben
A különleges robotkutya Majdik András László Ph.D. tudományos főmunkatárssal, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI) gépi érzékeléskutató laboratóriumának munkatársával, a robot tájékozódás csoport vezetőjével érkezett. A beszélgetés során róla és az intézet munkájáról is mesélt Tóth Edit műsorvezetőnknek és ipari technológiákkal foglalkozó kollégánknak.
Robotika téren vállalatunk is komoly fejlesztésekbe kezdett néhány éve. Magyarországon a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. több sikeres projekten is túl van már. Kis Gábor vállalatirányítással foglalkozó kollégánk ezekről és az iparág legnagyobb kérdéseiről, valamint a megoldandó feladatokról is mesél az adásban.
Helyezkedjetek el kényelmesen, kattintsatok és tartsatok velünk a robotika izgalmas világába, amelyben igyekszünk választ adni a kérdésre: kell-e tartanunk a robotoktól?